Fejben dől el

Mindenkinek van esélye arra, hogy felfedezze a benne lévő győztest. Bizonytalanságaink, kételyeink a legfőbb edző partnereink ahhoz, hogy fejlődésre sarkalljanak bennünket. A Fejben dől el tréning célja, hogy élsportolók, sikeres vezetők tapasztalatalaira épülő stratégiákat, és technikákat tanítson azoknak, akik el szeretnék érni céljaikat.

A GONDOLAT TEREMTŐ EREJE

Kényes téma, mert sokan összekeverik az ezoterikus gondolkodással, vagy valamiféle "vonzás törvényeivel", pedig itt ilyesmiről szó sincs. A gondolatok teremtő ereje inkább egy megközelítés, mely arra alapoz, hogy képesek vagyunk a gondolatainkkal, a pozitív, és hiteles, valós élményeinkkel befolyásolni a hozzáállásunkat, így erőt tudunk gyűjteni sokszor kilátástalannak tűnő helyzetekben is. Nem kevés munka megtanulni legyőzni az ösztönös védekező reakcióinkat és nem is cél, hogy ezt állandóan tegyük, hiszen a védekező mechanizmusaink éppen azért vannak, hogy védjenek bennünket. Vannak azonban olyan helyzetek, időszakok, mikor érdemes pumpálnunk magunkat, erőt gyűjtenünk, kitartanunk még akkor is, ha a körülmények vagy az élethelyeztünk ismeretében a lassítás, a menekülés, feladás vagy éppen a meghunyászkodás legalább annyira jó döntésnek tűnhetnek. A sportolók, veresenyzők számára egyértelmű amiről beszélek. A legtöbb élethelyzetünk nem hoz ilyen kontrasztot, csak különleges helyzetekben, nagy döntések előtt élesedik ki ennyire a kép és ilyenkor jön nagyon jól, hogy megtanultuk nehéz helyzeteket is átfordítani.

KIKNEK SZÓL A TRÉNING?

Vezetőknek, döntéshozóknak, mindenkinek, akik kihívások előtt állnak, kihívásokat keresnek. Olyanoknak, akik nehéz élethelyzetekben szeretnének jó döntéseket hozni.

MILYEN HELYZETEKBEN JÖHET JÓL?

Kihívások, megmérettetések előtt. Fontos tárgyalási helyzetekben. Új pozíció elvállalásakor. Nagy döntések meghozatalakor. Irányváltáskor. Amikor túl nagynak tűnik a feladat. Amikor nem egyértelmű, hogyan kellene továbbmenned. Amikor látható a cél, csak éppen túl messzinek tűnik.

TEMATIKA

0. alkalom: egyéni coachingülések, melyen tisztázzuk a célokat és elvárásokat, és testreszabjuk a tréninget.

I. nap: stratégia 1: induljunkkívülről befelé!

Cél: hozzunk a testünketmegfelelő fittségi állapotba!
Módszer: fittségi felmérésés outdoor terepfeladatok
Hasznunk: -javul a stressz tűrőképességünk -megnő az érzelmi stabilitásunk -megnő a pozitív életérzésünk -szervezetünk egészségesebben működik -megnő az önbizalmunk, kevesebb aggódás -többenergia

2. nap Stratégia: Induljunk „bentről kifelé”

kontrolláljuk a gondolatainkat és az érzelmeinket engedjünk közel új gondolatokat és érzéseket.
Cél: célorientált gondolkodás; a pozitív képek megfogalmazása, mely képessé tesz a negatív érzelmi helyzetek átfordításába. Módszer: légzéstechnika,vizualizáció, meditáció helyzet és terepgyakorlatok. A tréning végén összehozzuk a két stratégiát: a mentális erő

A döntő pillanatokban történő erőgyűjtés ugyanúgy edzhető és fejleszthető, mint sok más készség. A mentális erő fejleszthető és képessé tesz arra, hogy használd a tehetségedet és a felkészültségedet versenyhelyzetben. Képessé tesz arra, hogy erőt adó gondolatokkal töltsd fel magad a nehéz helyzetekben.

tel: +36 20 260 72 79 e-mail: mail@kelemenzoltan.com